Klösz György: Petőfi Sándor fekete-fehér fotója Klösz György műterméből (A fotóról írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Petőfi Sándor portréja

Klösz György reprodukciója (1879)

Gyűjtői szempontból minden kis eltérés érdekes lehet és információval bír. Ez a tételmondat igaz még akkor is, ha nem originális művekről, hanem reprodukciókról és azok változatairól van szó. Gyakran előfordul, hogy a nagyszámú reprodukciók egy-egy ritkább változata jóval értékesebb a többinél, elég csak a filatériában vagy a numizmatikában előforduló ún. tévnyomatokra gondolni, amikor éppen egy negatív jelenség, a hiba hozta létre a többitől eltérő példányokat.

Klösz György Petőfi-portréját említi mind a Petőfi-szakirodalom, mind a fotótörténet, viszont a reprodukció most felbukkant változata azonban még nem ismert, nem regisztrálták, katalógusokban nem szerepel, közgyűjteményekben nem található, és a régifotó-kereskedelemben sem tűnt még fel korábban.

*

Klösz György (1844–1913) németországi származású fényképész, akit a magyarországi városfotózás úttörőjeként és egyik legjelentősebb alakjaként tartanak számon. Életének egy pontján – egy rövid időre, de máig tartó visszhanggal – a Petőfi-utóélet részese és részben alakítója lett: 1879-ben őt kérték fel arra, hogy a Petőfiről fennmaradt egyetlen, de erősen rongálódott fényképfelvétel felhasználásával készítse el a hiteles Petőfi-portrét.

A Petőfi-dagerrotípiának nagy szakirodalma van, és azon belül említik – kisebb-nagyobb hangsúllyal – Klösz Györgyöt is. Jelen tétel szempontjából mellékes az eredeti dagerrotípia készítőjének személye (a kutatás állása szerint az leginkább Egressy Gábor lehet) és sorsa; bár Klösz ebben is feltűnik, két, részben egymásnak ellentmondó megközelítésben.

A Klösz-féle reprodukciót és annak változatait a szakirodalmi feldolgozások ismerik: pl. Várkonyi Nándor 1940-ben (a Petőfi arca című írásában) éppen a Klösz-féle fényképet tekintette a hiteles Petőfi-arcmásnak (később azonban, az 1957-ben megjelent Az üstökös csóvája című, Petőfi ábrázolásait részletesen ismertető könyvében már egy újabbat). A fénykép tudományos számbavétele 1951-ben megtörtént: az eredeti dagerrotípia megtalálója, Rózsa György Petőfi képmásairól készített katalógusában a „hiteles képek” reprodukcióinak sorában a b) tétel: „Klösz György: Petőfi Sándor. Fénykép a daguerreotípiáról. 1879. 9,6 X 6 cm. Megjelent a Koszorú I. (1879.) mellékleteként és külön is. Különálló példány: Petőfi Múzeum.” (Rózsa György: Petőfi Sándor képmásai. Ikonográfiai tanulmány. Irodalomtörténet, 1951. 213.)

A kép történetét Szentmártoni Szabó Géza foglalta össze: „A [Petőfi] dagerrotípia közzététele a kor nyomdatechnikai eljárásai miatt átrajzolást igényelt. Elsőként 1869-ben jelent meg a Vasárnapi Újságban ismeretlen művész munkájaként, majd 1874-ben Székely Bertalan készített róla tusrajzot a Magyarország és a Nagyvilág számára. A harmadik megjelenésre a Koszorúban került sor Klösz György másolatában. […] Ő az eredeti állapotát javíthatatlannak látta, ezért az Országh-féle másolatot rajzoltatta át papírra, majd a rajzról vizitkártya méretű fényképeket gyártott. Ennek a sokszoros kézi másolással előállított reprodukciónak a példányait árusította Petőfi »hiteles« fotográfiájaként, és ez jelent meg a Koszorúban is. Beliczay a sajtóban adott hangot felháborodásának (Szentmártoni Szabó Géza, „Tükör által homályosan”: Petőfi dagerrotip arcképe. Studia Caroliensia, 2000, 2. sz., 69–77.) Érdemes hozzátenni, hogy a Petőfit jól ismerő és fiatal korában festőnek készülő Jókai Mór saját kezűleg segített a retusálásban – később persze őt is támadták ezért.

Fontos megjegyezni, hogy a Klösz Györgyről monográfiát író – és életművének katalógusát és reprezentatív albumát összeállító – Lugosi Lugó László önálló fejezetet szentelt a Petőfi-képnek, mert – ahogy írja – egykori források bevonásával, a korábbi szakirodalom egyes állításaival szemben, „Klösz György szerepére és a valódi történetekre fény derül”. (Lugosi Lugo László: Klösz György. 1844–1913. Élete és munkássága. Monográfia. Bp., 2002. Polgart. 38.)

*

A Petőfi Irodalmi Múzeum három különböző változatot őriz gyűjteményében Klösz fényképéből.

1) vizitkártya méret, verzóján Klösz cégjelzése. Magasság.: 10,5 cm, szélesség: 6,6 cm, a kép maga: 9,3 x 5,8 cm. (F.2751/1)

2) kabinet méret, verzó üres. Mag.: 14,8 cm, szél.: szél.: 11,1 cm, a kép maga: 9,3 x 6,2 cm (F.2752/2)

3) kb. Budoir méret, verzó üres. Mag.: 20,4–20,7 cm, szél.: 14,2–14,3 cm, a kép maga: 9,4 x 6,1 cm. (F.2752/3)

Ezekkel szemben jelen darab méretei: Mag.: 16,7 cm, szél.: 11,5 cm, a kép maga: 13.5 x 10 cm.

A Petőfi Irodalmi Múzeum mindhárom fényképe nagyjából azonos méretű (cca 9,3 x cca 6 cm), és csak a kartonjaik mérete különböző – jelen tételnél a kép maga is nagyobb (13.5 x 10 cm).

Kartonja is más: a PIM 3-as sz. képe a Koszorú szóban forgó lapja, a kép alatt nyomtatott Petőfi-aláírással és az alábbi felirattal: „A költőnek dr. Beliczay Imre birtokában levő egyetlen fényképe után másolta Klősz György.”, még a két másik változat közül az egyik ennek önálló „kivágata”. de Petőfi aláírása és a felirat nélkül, a másik pedig „Klösz Gy. Budapest” felirattal, és szintén Petőfi aláírása nélkül. Jelen tétel kartonja is eltér ezektől: rajta látható Petőfi nyomtatott aláírása (de nem a Koszorú-féle kép alatt található, hanem más forrásból másolt), illetve a „Klösz György Budapesten” felirat.

A karton verzóján Klösz célreklámja látható. A Klösz-verzókatalógus szerint ez „a háromérmes verzó, az első a Barátok bazárában felépült műteremből. 1878 után. Rendkívül dekoratív a napsugarakat idéző grafika” (Lugosi Lugó László: I. m. 98.) A sorban következő verzót Klösz 1882 után használta, azaz a verzó alapján a most felbukkant műtárgy 1879 és 1882 között készült.

A tétel tehát mind a fénykép saját méretében, mind a kartonjának kivitelezésében (Petőfi aláírásában és a feliratban) eltér a jelenleg ismert példányoktól.

*

Klösz György nem tagadta, hogy a maga által készített másolatot önállóan terjeszteni kezdte – erre nehezen is lett volna lehetősége, hiszen a portrén éppen a cégjelzés, azaz Klösz neve volt az brand. És tény, hogy a kép Klösz saját célú felhasználásából „pör” is lett – de nem a szónak ma használt jogi értelmében; vagy legalábbis arról nincs hír. (Jókai is csak az eredeti dagerrotípia tulajdonjogának kérdésénél emlegette, hogy a kérdés megoldása a „juristák” feladata lenne.) A „pör” tehát inkább csak vita volt, és a sajtó csinált belőle hírt. Klösz az egész vitától távolt maradt, nem nyilatkozott, nem írt levelet; ugyanakkor a korabeli híradások sem számoltak be konkrétan anyagi gyarapodásáról. Egy 2023-ban megjelent cikk azonban már tényként közli, hogy Klösz „szépen profitált is belőle”. (Jankó Judit: A Petőfi-dagerrotípia kalandos sorsa. Országút, 2023. jan. 13.) Ez persze meglehet, csak éppen semmi adat vagy dokumentum nem támasztja alá. Sőt az indirekt adatok az ellenkezőjét is valószínűsíthetik: ha Klösz valóban olyan sok példányt készített volna a képből, hogy – jogellenesen – „szépen profitáljon” belőle (ahogy a cikk sugallja), akkor abból a rengeteg példányból – a nagy számok törvénye alapján – viszonylag soknak meg kellett volna maradnia. De ezt sem a hazai közgyűjtemények katalógusai, sem pedig a hazai fotóárverések anyaga nem mutatja. A Petőfi Irodalmi Múzeum példányai és a Szabó Ervin Fővárosi Könyvtár példánya (lásd: Lugosi Lugo László: Klösz György, 38.) mellett akadhat még a hazai közgyűjtemények feldolgozatlan anyagában további pár darab, de ha valóban rengeteg készült, akkor nem életszerű, hogy a régifotó-kereskedelemben sem találkoztak ezekkel, és árverésen is utoljára Ernst Lajos hagyatéki árverésén ment egy vizitkártya méretű darab.

A nagykereskedelmi példányszám ellen eshet latba Flesch Bálint véleménye is, aki szerint „elég nehézkes volt a sokszorosítás a kimásolópapírok korában, talán ezért és üzleti megfontolásból egyszerre csak annyit készíthettek, amire kereslet lehetett.” Továbbá nem lehetetlen, hogy Klösz készített ugyan valamennyi példányt a képből (1879 és 1882 között többször, több változatban is), de pont a „pör” miatt fel is hagyhatott vele később. Éppen ekkor történt ugyanis még egy olyan esemény Klösz pályáján, „amely alapjaiban változtatta meg és terelte új irányba a Klösz-életművet”, hiszen ő, aki „mindeddig kizárólag fényképezéssel, illetve fényképkiadással foglalkozott” (LLL: 39.), 1879-ben kőnyomdát állított fel és áttért az ún. fotolitográfiák gyártására, azaz ettől kezdve a sokszorosítóipar felé fordult. Ha tehát valamiből „szépen profitált”, akkor ez volt az.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy Klösz fényképe mennyire hiteles Petőfi-arckép: volt, aki annak tartotta, volt, aki vitatta. Mindenesetre az bizonyos, hogy a költő felismerhető rajta. Azt sem tudni, mennyi készült a képből – de valószínűleg nem sok. A most felbukkant darab így egy ritka fénykép kevés változatának jelenleg ismert egyetlen példánya.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.