Hobbes, Thomas: Leviatán

Előszó

Az emberi művészet, mint sok egyébben, abban is utánozza a természetet (vagyis azt a művészetet, amellyel Isten a világot teremtette és kormányozza), hogy mesterséges állatokat képes készíteni. Ha ugyanis felismerjük, hogy az élet nem egyéb, mint a végtagok mozgása, amelynek kiindulási helye valamilyen fontos belső szerv, akkor miért ne állíthatnánk, hogy minden automatának (olyan szerkezetnek, amely - mint például az óra - rugók és kerekek segítségével önmagától működik) mesterséges élete van? Hisz mi más a szív, mint megannyi kerék, amelyek az egész testet az Alkotó kívánsága szerint mozgatják? De a művészet még többre képes - a természet ésszel felruházott legnagyobbszerű alkotását, az embert is utánozni tudja. Mert a művészet teremtette meg a NÉPKÖZÖSSÉGNEK vagy ÁLLAMNAK (latinul: civitasnak) nevezett nagy LEVIATÁNT, ez pedig nem egyéb, mint mesterséges ember, bár természetes mintaképénél - amelynek védelmére és oltalmazására szánták - jóval nagyobb méretű és erejű; s benne a szuverenitás a mesterséges lélek, amely az egész testet élettel tölti meg és mozgatja; a tisztségviselők, valamint a törvényhozó és végrehajtó hatalom többi képviselői a mesterséges ízületek; a jutalom és büntetés (amelyek a szuverenitás székhelyéhez fűződve az ízületek és végtagokat feladatuk végrehajtására serkentik) az idegek, ugyanazt végzik, mint a természetes testben; ereje - valamennyi tagjának jóléte és gazdagsága; feladata - a salus populi (a nép üdve); tanácsadói, akik tájékoztatják minden, számára szükséges tudnivalóról - az emlékezőképesség; a méltányosság és a törvény - a mesterséges értelem és akarat; amelyek ennek a politikai szervezetnek egyes részeit létrehozták, összeillesztették és egységbe foglalták, Istennek a teremtés alkalmával elhangzott fiat vagy Teremtsünk embert szavaihoz hasonlíthatók. Vissza