Előszó
Részlet:
Első levél
Éltem utolsó tíz esztendejét a tenger mellett szerettem volna tölteni. És most itt vagyok. Fiatal koromban is így volt. Mikor tudtára ébredtem annak, hogy ezen a földön milyen sorssal kell megküzdenem, azt a gondolatot élesztgettem: elmegyek. Angliában vagy Németországban akartam élni. Ez még abban az időben történt, amikor hérosztrátoszi hírvágy égett benne. Gyengeség volt, ma már tudom. Nem mintha minden hírvágy az lenne. Van, amelyik büszke virágzás. Plutarkhosz beszéli, hogy Caesart centuriója sátrában sírva találta. Mi bajod, kérdezte. Huszonkilenc éves vagyok, kiáltott Caesar, Nagy Sándor ebben a korban már Indiát meghódította. És mi vagyok én?
Ó, én nem voltam Caesar. Nem is tudom, mi volt az, ami visszatartott attól, hogy templomokat gyújtsak fel. Gyengeség volt. És nem is hírvágy. Semmit sem értem el. De tudtam, hogy soha nem is fogok tudni elérni semmit. Más földre kívánkoztam. De aztán elkövetkezett egy pillanat, amikor beláttam, ahhoz, amit akarok, az első feltétel, hogy itthon legyek. Mindenütt gyökértelen lettem volna, éppen ezzel és éppen így. Mehet külföldre mérnök, orvos, bankár, mehet pap és hadvezér is. Én pedig az a valaki voltam, aki nem mehettem.
Vissza