Arany János: Tillaárom Haj! (Az előszó írója R. Berde Mária írónő által aláírt, számozott példány.) (Illusztráció:Andrásy Zoltán.)

Előszó

Részlet a könyvből: Magyar verőfény. Külső mértékkel mérve: Petőfi Sándor csak halálának mitológiai nagyszerűségében volt szerencsésebb Arany Jánosnál. Mindkettőjük élete ugyanaz a szegénysor, nyűgnek érzett iskola, kóbor kivertség; később a boldogsághoz szűkreszabott kenyér, és az életből való kiábrándulása alkalmak bő sorozata. Csakhogy Petőfi a minden ártalmat kivető, gyorsan, könnyen gyógyuló fiatalság. Arany öreg szülők kisöreg gyermeke. Benne megülepednek és befelé dolgoznak az élet mérgei. Petőfi költészetének boldogság-csúcsain az üdvösség határmesgyéjéig iramodott fel, - Arany óvatos mérőónjával babiloni bánatvizek mélységeit kutatgatta és zárkózottan hallgatott a kisvilágról, melyben neki is csillagos volt az ég. A lélekalkat különbsége ez. A bíborpiros és a sötét, nehézvérű emberé. Arany bármily viruló zöldágon is: aligha írt volna több mosolygó verset. Kifürkészhetlen magasabb bölcseség ad azonban az embernek minden körülmény közt valami lelki fegyverzetet, utolsó menedéket. A búlátottnak is, ha már semmit nem tehet a magán, máson és a világ legszentebb eszméin, javain megesett kár ellen, felkínál egy szenvedő, de fölényes fintort. Arany János "kétségb'esett kacajnak" keresztelte ezt a könnyebbülést. Jómaga költészetében soha semmin sem nevetett nagyobbat, mint a lelkével vérezve végigküzdött szabadságharc bukásán. Pedig ez életének egyik fősebe volt, melyhez csak hőn szeretett leányának halála mérhető. Egész époszban kacagta el könnyeit a nemzeti tragédia paródiájában, a merészet és nagyot álmodó vajda és a puskaport ezalatt játékosan eldurrogtató cigányhad felett. Vissza