Fekete István: Fészekrablás

Fülszöveg

Felsőfokú tanulmányai során Fekete István alapos mezőgazdasági képzésben részesült, miközben a széleskörű oktatás révén a gyermekkorától folyamatosan gyarapodó természettudományi ismeretei is rendszereződtek és elmélyültek. A haláláig szenvedéllyel űzött vadászat és horgászat kiváló lehetőségeket biztosítottak a folyamatos tapasztalatszerzésre, és egyúttal korán tudatosították benne, hogy valójában egyetlen dolog érdekli igazán, mégpedig az erdők, mezők és vizek világa. Köteteket lehet összeállítani a természetírásaiból, amelyek közé - tágabb értelemben - a vadászírások éppen úgy odatartoznak, mint az ismeretterjesztő publicisztikák, a szakcikkek és elbeszéléseinek egy része.
Gyakran a természet valamely jelensége áll e kisprózák középpontjában, rendszerint egy-egy állatfajhoz kötve. Övék a nézőpont, az ábrázolásmód szakszerűen részletező, a narratíva tónusát pedig a látvány és a hangulat impressziói határozzák meg. Az effélék elsősorban "állatos elbeszélések", mivel az állatok inkább szereplői, mintsem hősei a történeteknek. A klasszikusnak mondható állatelbeszélésekben (éppen úgy, mint az állatregényekben) viszont az író nevesíti, és szinte mindig címszereplővé teszi a szükségszerűen antropomorfizált állatfigurát. A cselekmény a példázatos szándéknak megfelelően bonyolódik, attól függően, hogy minek a kifejeződései a hősök.
Fekete István varázsának titka, hogy - az elbeszéléseiben éppen úgy, mint a szakcikkekben és az ismeretterjesztő publicisztikákban - megszólítja a természetet, és az válaszol neki, ő pedig hihetően tolmácsolja a megtudottakat.
Legújabb kötetünkben e téma és hangnem szerint is roppant változatos "társaságból" kínálunk ízelítőt. A madarakat, kutyákat, macskákat és egyéb melegvérű állatokat szerepeltető, különböző műfajú írásokat most is ciklusokba rendezve, az első megjelenések alapján közöljük. Vissza