Tandori Dezső: Hérakleitosz H-ban (Stoll Béla irodalomtörténésznek dedikált példány)

Előszó

Részlet a kötetből: Az 1980. szeptember 24-én befejezett házi válogatáshoz (papírlapoké rajtuk ún. szellemi képződmények) elöljáróban - mindenekelőtt technikai szempontból munkatársaimnak és segítőimnek, de nem kevésbé munkaszempontúan a kiállítást eszményi esetben végigdolgozó nézőnek - a következőket (is) lehetne mondanom: 1968 óta készült lapokból (képződményekből) válogattam úgy, hogy a kiállítás (és a füzet) érdemben az utolsó két év ilyen anyagának szűk. de sokfelé ágazó metszetét mutatja. Szükségszerű, s nem tréfás körülmény. hogy a „Monet" nyissa a sort; számos értékelésmikéntjével vagyok tisztában, s az értékelésmikéntekről egyáltalán csak ezt jegyezhetem meg: Wallace Stevens amerikai költőről (alapvető fontosságú költő ott) Robert Frost (alapvető fontosságú költő volt ott) azt mondta: csip-csup dolgok csetreszpoétája; Wallace Stevens Frostról: műveiben, mint mondják, igen sok a humanizmus. Kerülném e két végletet, szándékban is, ítéletfogadásban is. Nem hiszem, hogy az emberi (angyali, állati, növényi, földmasszai stb.) elem hivatott elbírálói lennénk; a gyors kommunikáció megszokós-utilitarizmusa hozta csak azt. Ezek a lopok Monet-nól kezdődnek; vagyis az indigónál, melyet írói és fordítói eszközömként szeretek, vagyis a papírnál, melyet ugyanígy, s még elemibben (egy csekély fokkal). Papírt kapni mindig szerettem, és az indigó is szükséges volt. Mondhatni, a papírral és az indigóval állandóan szembenéztem, mégpedig a megélhetésemért, azután a többiért, ami pontatlanabbul jelölhető. Mivel ez itt nem művészettörténeti fejtegetés (sem más magas röpt), elsősorban arról beszélek, mit lenne jó, kedves munkatársaim (az udvariasság nagy betűit félretolva), lehetőleg így megőrizni a tervezetként leadott gyűjteményből, s hol érzek eldöntendőket, hol tudok hézagosságokról, amit mind persze csak újabb, egyelőre nem létező lapok segítségével lehetne kitoldani. A Monet azért kínálkozik kezdetül, mert vicces, mert egy kicsit utal arra, ami az indigózós által akkor történik, ha a színes (az ún. színes) világot (az ún. világot) egyszínű (ún. egyszínű) világ nyelvére fordítjuk le. Természetesen a Monet célja itt nem az, hogy ügyes legyen, s a „napfogyatkozás" téma sem abszolút; még annyira sem, amennyire Lichtenstein a végén sugallja (hogy ott o búcsú, ahol a kezdet; amint erre az egyik körrajz is utal; mintegy a perpetuum mobile újrafeltalálása), hanem csak kis rész ez a napfogyatkozás dolog, s a kis "négyzetrajzok" szürkéi és feketéi, a "Napf"-ok, eleve fogyatkozott szóként is már, visszaválaszolnak a fel nem tett kérdésre; vagyis nincs kérdés már az elején sem. Vissza