Szalay Zoltán/Parti Nagy Lajos: Azok a hatvanas, hetvenes évek (Parti Nagy Lajos és Kincses Károly által dedikált, László Ágnes által aláírt példány)

Előszó

Szalay Zoltán a férjem volt, de amikor ezek a fotók készültek, még nem ismertem sem őt, sem az album alkotóit, gimnazista, majd egyetemista voltam, fotóklubba jártam és operatőr szerettem volna lenni. Az élet azonban másfele sodort. Zoltán akkor már túl volt azon az időszakán, amikor személyi igazolványokat készített úgy, hogy kettesével fotózta le az embereket egy negatív kockára majd a nagyításkor választotta külön őket. Miért? Mert a negatívokkal el kellett számolnia, és így minden lefényképezett fej után kilencven fillért kapott. Szabolcs-Szatmár megye falvait járta, gyalog vagy parasztszekérrel és ezerszámra fotózta a lakosokat. Rendkívüli emberekkel, sorsokkal találkozott és sokat tanult a világról. Ekkor alakulhatott ki az a hihetetlen érzékenysége, amely a később készült képein megfigyelhető. Az ötvenes évek kirekesztő politikájának ő is az egyik áldozata lett. Osztályidegenként nem vették fel a gimnáziumba, és kezdetben segédmunkásként dolgozott egy optikai csiszolóüzemben. A szakmába 1954 végén került, amikor a Fővárosi Fotó Vállalat riportosztályán kezdett el dolgozni. S amikor 1958-ban a Rádió és Televízió Újság fotóriportere lett és valósággal harminc évre beköltözött a Bródy Sándor utcai épületbe, a stúdiókba, a Pagodába, nem tudhatta, hogy pár száz méterrel arrébb, ott, ahol ma is létezik a hajdan népszerű Múzeum kávéház, lakik egy kislány, akivel sok-sok évtizeddel később összefonódik majd az élete. Több értelemben is. A hatvanas, hetvenes évekről sok olyan keserédes történet jut eszembe, amelynek helyszínel ebben az albumban is megtalálhatók. Pesti lány lévén ezek többsége Budapesthez kötődik, de azért Miskolc és maga a Széchenyi utca is felrémlik. A szüleim származtak onnan és a környékről, édesanyám sokat mesélt a fiatalságáról, a háborús időszakról, arról a Széchenyi utcai házról, amelyben népes családjával élt, és amelyet aztán a hatvanas években ledózeroltak. Ugyan több költözéssel a hetvenes évek elejéig a „Nyóckerben" laktam, de gyakran jártam az édesapámmal a Klauzál téri piacra vásárolni, és az árubeszerzések után hosszan ácsorogtunk a kártyázókat figyelve. Sőt a hajdani Majakovszkij (ma Király) utcai Bizományi Áruházban is megfordultam néhányszor, csakúgy mint a Zálogházban, közismertebb nevén a Zaciban, ahová a jobb módú emberek a porcelán étkészletüket vitték el, ha nem tudták kifizetni a villanyszámlát, a legszegényebbek pedig az ágyneműjüket adták be átmenetileg, hogy a kölcsönbe kapott pénzért ennivalót vegyenek a családnak. Vissza

Fülszöveg

Több mint ötven év telt azóta. Vajon mire emlékezünk az 1960-as, 70-es évek világából? Emlékszünk-e, hogyan éltünk, dolgoztunk, építkeztünk, utaztunk, nyaraltunk, vásároltunk, öltözködtünk, szórakoztunk, ünnepeltünk, gyászoltunk, udvaroltunk akkoriban? Tudjuk-e még, hogyan készültünk a lakodalmakra, hogyan védekeztünk az árvíz ellen, milyen kabaréműsorokat, hangjátékokat hallgattunk? Vajon hogyan emlékeznek az idősebbek, a fiatalabbak, és mit tudnak ezekről az évekről azok, akik utána születtek?
Ebben az albumban Szalay Zoltán (1935-2017) Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfusnak, a magyar sajtófotó kiemelkedő személyiségének ma már kortörténeti dokumentumnak számító fekete-fehér fotói visszaidézik annak a kornak a hangulatát, a hétköznapi élet jellegzetes pillanatait, karaktereit.
A képeket nézve hol sírni, hol pedig nevetni van kedvünk Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar Irodalom meghatározó alkotójának, a képekhez írt „életérzéseit" olvasva.
A kötet a magyar kultúra két kiválóságának hiánypótló műve, könyvritkasági Vissza