Csoóri Sándor: Furulya-csonk a szánkban autográf verskézirat, kísérőlevéllel (A tételről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Budapest, 1985. V. 30., 6 p.

Csoóri Sándor: Furulya-csonk a szánkban autográf verskézirat, kísérőlevéllel.

Csoóri Sándor (1930–2016) kétszeres Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze autográf lemásolt és szerzői névvel aláírt kézirata a Furulya-csonk a szánkbban című versét tartalmazza. A vers, mint alcíme mutatja, „Nagy László halálára” íródott, azaz 1978 elején.
Csoórinak, aki „költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek”, erre a versére is igaz, hogy „sokrétegű, […] gazdag képvilágú, érzékletes közvetlenséget és szürrealisztikus asszociációkat együtt mozgató, a természetet és a kozmoszt az emberi ügyek részévé és jelképévé avató, ritmusában nyugtalanságot és belső nyugalmat egyszerre sugalló” (Görömbei András).
Nagy László (1925–1978) Kossuth- és háromszoros József Attila-díjas költő, műfordító, 1989. január 30-án halt meg. Csoóri verse a Tiszatáj Nagy László-emlékszámában (1978. ápr.) jelent meg, a 31. oldalon. (Itt még Nagy László siratása az alcím – ez később változott.) Közvetlenül utána kezdődött Ilia Mihály cikke, amely esszében érzékelteti ugyanazt a verszteséget (sokszor a kifejezésekben is egyezőn), mint Csoóri verse. Ahogy Ilia írta: „Azzal biztatjuk magunkat, hogy a költő meghalt, de az életmű megmarad, hatni fog és gazdagítani. Így van. De nekünk mindig fog hiányozni a biztató figyelem, a baráti kézszorítás, a csöndes mosoly sugárzása erről a kor barázdálta arcról, nehezen fogjuk elviselni hiányát. A későbbi nemzedékeknek majd csak a mű beszél, de szegényebbek lesznek azzal a közvetlenül ható emberiességgel, amit mi ajándékképpen élvezhettünk. Ezt a fájdalmat idős új élmények tompíthatják, de meg nem gyógyíthatják. / Tápén nálunk az a szokás, hogy a fölhantolás után megkerülik a sírt, hogy a halott még egyszer lássa a hozzátartozókat és ne járjon haza kísérteni. Mi is körülálltuk a sírt és körüljártuk Nagy László sírját, és az jutott eszembe, az volt a kívánságom, hogy csak kísértsen bennünket ez az életmű, mert kísértése nélkül nem lennénk önmagunk, szegényebbek lennénk embernek, magyarnak.” (Ilia Mihály: Nem lehet róla nekrológot írni. Tiszatáj, 1978. ápr. 32–34.”
A gyászvers később az életmű egyik reprezentáns darabja lett. Csoóri több kötetében is helyet kapott: Elmaradt lázálom (1982, Magvető, 20–21.), Várakozás a tavaszban (1983. Magvető, 383–384.), Brevárium(1988. Eötvös, 73.), Virágvasárnap (1990, Magyar Bibliofil Társaság, 53.), Senkid, barátod (1993. Trikolor, 112–113., Válogatott versei (1998, Unikornis, 124–125.), valamint bekerült több antológiába, és 1996 óta fix darabja a tankönyveknek és szöveggyűjteményeknek. Ahogy mondani szokás: „fontos” vers.
Két apró eltérést mutat az ismert változatokhoz képest: egy írásjel- és egy igeidő-változást. Hogy ez utóbbi szándékolt-e, nem tudni, lehet, hogy „csak” tollhiba.

*

A vers 1978 elején íródott (nagy valószínűséggel februárban), viszont maga a kézirat későbbi. Ez onnan tudható, hogy Csoóri egy barátja kérésére másolta le – ezért is javítás nélküli, tisztázatról van szó.
A verskéziratot pedig postán küldte meg ismerősének, az alábbi levél kíséretében:

Kedves János,

röstelkedem a késés miatt, de talán Te megérted, hogy naponta száz dologra kell figyelnem s az ilyen meghittebb ügyek el-elmaradnak közben. De az ígéret mindezideig érvényben volt. Most oldom föl magamat alóla.

Ölel,
Csoóri Sándor

Fennmaradt a levél borítékja is. Nagyalakú, A/4-es méretű boríték, hogy ne kelljen összehajtani a benne küldött lapokat, s a boríték címzése: „Mérnök János / úrnak / Budapest / Nyúl u. 9. / 1024”, a feladó: „Csoóri Sándor / Bpest Keleti K. u. 38. / 1024”. A levél megírásának (feladásának) dátumát a postbélyesgő őrizte meg: 1985. V. 30. Címzettje pedig Mérnök János.
Mérnök János (Pécs, 1926 – Bp., 1988) nem irodalmár volt, de irodalmi körökben is mozgott. A későbbi zongoraművész és zenetanár a pécsi egyetem jogi fakultásán szerzett abszolutóriummal ment Budapestre, ahol zenei vonalon folytatta tovább a Pécsett megkezdett zenei tanulmányait. A Bartók Szakiskola, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora-tanszakának lett a hallgatója, és ezzel egyidőben folyamatosan zeneszerzést is tanult; Kadosa Pál tanítványa volt. 1954-ben kapott zongoraművészi diplomát. Az oklevél megszerzése után rövid ideig Szegeden tanított, majd Budapesten; közben pedig zongorakoncerteket adott, országszerte és külföldön egyaránt.
Irodalmi kapcsolatai között megemlítendő Pilinszky János, Weöres Sándor, Fodor András, Illyés Gyula, Károlyi Amy.

*

Csoóri Sándor Nagy László-gyászvesének jelen kézirata egyedi tétel. A huszadik század második felének egyik meghatározó magyar költőjének letisztázott verskézirata – ráadásul az életmű egyik legismertebb, legikonikusabb, mások által is és a költő maga által is reprezentatívnak tartott verse.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.

Egyéb érdekességek
Irodalomtörténet
Irodalomtörténeti tanulmánnyal rendelkező kötetek
Kéziratok, gépiratok
Versek, eposzok