Bethlen Margit, Gróf: A boldog sziget Istene

Előszó

A törpék erdeje A kis, púpos leány nehezen halad a havas mezőn. Már egy órája megy és még mindig nem ért el az erdő aljába. Pedig nappal nem is hinné az ember, hogy oly messze van. Igaz, most más, mint nyáron, bokáig jár a hóban, és mikor a hold a felhők mögé búvik, egészen sötét is van, már többször megbotlott és elesett. A kislány öszeszorítja fogát: mindegy, azért mégis eljut a Törpék Erdejébe, ha egész éjszaka jár is. Hónapok óta készült, hogy egy holdvilágos éjszakán megtegye az utat. de valahogy mindig elmaradt. Egyszer a kapu volt bezárva, máskor, mikor az utca végéig eljutott, valaki rákiáltott, s ő ijedten visszafordult, egyszóval sohasem sikerült. De ma este. mikor hazajött, mostohája maga lökte ki az utcára, s a kaput bezárta mögötte, mert semmit sem koldult egész nap. Utána is kiáltott: - Ne merj szemem elé kerülni, púpos törpéje, míg pénzt nem hozol! Púpos törpe. Ezt hallotta otthon, ezt, ha koldulni küldték az utcára, ezt, ha a többi gyerekek közé vegyült... Vissza